Gyakran teszik fel nekem ezt a kérdést az utóbbi időben, hiszen az étkezés fontos szerepet tölt be az életemben, ügyelek rá, mit, mikor és hogyan, milyen arányban eszem.

Szinte születésem óta olyan ételeket ettem, amelyek nem járultak hozzá az egészségemhez, épp ellenkezőleg, inkább romboló hatásai voltak, melyek később különböző egészségügyi kihívásokban manifesztálódtak, mint pl.ösztrogéndominancia, pajzsmirigy-alulműködés.
A javulás akkor kezdődött, amikor kézhez kaptam a használati utasítást önmagamhoz. Mint kiderült, az ún. glyko, azaz a gyors égetésű anyagcseretípusba tartozó emberek táborát erősítem, pajzsmirigy hormontípussal.
Ez egy konkrét válasz volt arra, milyen irányba kell elindulnom az étkezés tekintetében.

Mit is jelent a gyors égetés?

Vannak bizonyos élelmiszerek, melyek ennek a típusnak kifejezetten ártanak. Ilyenek a gluténtartalmú, gyorsan felszívódó szénhidrátok, melyeknek elfogyasztása után a sejtekbe több szőlőcukor kerül a kelleténél, így a gyorsan végbemenő glikolízis miatt nem megfelelő arányban termelődik AcetilCoA és Oxálacetát. Emiatt az égetés túl gyorsan zajlik le. Ez egyrészt stressz a szervezetnek, amire válaszreakcióként több kortizolt fog termelni a mellékvese, emellett hajlamosít az inzulinrezisztanciára, hiszen a vércukor ingadozása miatt egy állandó cukorhullámvasúton találja magát. Ezt a típust azért nevezik fehérje típusnak, mert ahhoz, hogy az anyagcseréjük optimálisan működjön, minden étkezésük alkalmával, az egyes tápanyagarányokat tekintve több zsírt és fehérjét szükséges fogyasztaniuk, mint szénhidrátot, ezzel lassítva a gyors anyagcserét.
Az életmódváltás előtt szinte egész nap csipegettem, nassoltam, azonban ezt teljesen kiiktattam, napi 3x eszem 5órás szünetekkel, számomra ez az ajánlott és az ideális a tapasztalataim alapján.
Az sem mellékes, hogy milyen százalékos arányban tartalmazza az étel a 3 makrotápanyagot, fehérjét, zsírt, szénhidrátot, ami kiteszi pl. az ebédem 700 kalóriáját.
Évekkel ezelőtt elhagytam az antitápanyagokat is. Mit is jelent ez a kifejezés? Röviden összefoglalva, ezek olyan anyagok az élelmiszerekben, amelyek direktben nem tekinthetőek mérgezőeknek, de ha tartósan,nagy mennyiségeben fogyasztjuk őket, akkor akadályozhatják más tápanyagok felszívódását, mint pl. egyes vitaminokét, nyomelemekét, cink-rész felszívódását. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a kenyéren, péksüteményeken és a tejtermékeken túl is van élet, sőt az egészségünket megőrző ételek igazán ott kezdődnek.
Kerülendőek, nem fogyasztom őket:
Finomított, azaz acelluláris szénhidrátok
Glutén tartalmú gabonák, kivéve a hosszan érlelt kovászból készült kenyér
Mesterséges édesítőszerek
Tartósítószerek, adalékanyagok
Állati eredetű tej-és tejtermékek
Szója – fitoösztrogén tartalma miatt
Magas fitinsav tartalmú élelmiszerek
Egyes hüvelyesek – borsó, ugyanolyan a hatása, mint a tehéntejnek, erre érdemes odafigyelni főleg autizmussal élő gyerekeknél, akiknél be lett vezetve az antitápanyag-mentes étrend.
Koffein származékok
Finomított só
Ha utazok valahova, általában több élelmiszert viszek, mint ruhát, ami számomra egy teljesen mindennapi dolog. Ha kell, dobozolok, tehát tudatosan készülök a következő és az azt követő étkezésemre. Nyilván plusz munkával, energiabefektetéssel jár, de így tudom garantálni azt, hogy nem kell adott esetben egy benzinkúton valamilyen feldolgozott ételt elfogyasztanom.
Ellenben 42 évesen nem okoz problémát legyalogolni 20km-t, reggel 5 órakor ébresztő nélkül kipihenve ébredek, ekkor kezdem elvégezni a napi teendőimet, és a napom általában fél 10-10 órakor ér véget.
Mi az, amire ügyelek az ételekkel kapcsolatban:
legyen ízletes és egyben szemetgyönyörködtető, bár helyzettől függően azt se bánom, ha nem kifejezetten szép, de tartalmazza az ideális értékeket,
legyen színes,
tartalmazza a paramétereimnek megfelelő makro- és mikor tápanyagok arányát,
legyen gyulladáscsökkentő.
Nem fogyasztok gyümölcsöket, csak a számomra jótékonyakat, mint pl. az alma, körte, zöld banán. A többi nagyon megemeli a vércukromat, ezáltal hirtelen le is zuhan, ami stressz a szervezetnek, ráadásul a gyors égetésű típusnál a fruktóz intenzíven bontja a bél kollagén peptidjeit.
Nem iszom kávét, nem érzek evés utáni energiahiányt, hiszen épp ez a lényege, hogy az étel energiát adjon minden körülmény között.
Ezt az életmódot nem érzem sem korlátozásnak, sem kényszernek, épp ellenkezőleg, kiegyensúlyozottságot és energiát ad, főleg azért, mert tisztában vagyok azzal, egy-egy élelmiszer mit képes okozni a szervezetben, főleg, ha tartósan fogyasztjuk, legyen szó akár a testünk számára hasznos vagy akár káros élelmiszerről.