Az almafa biológiai védelme
Az almafa a leggyakrabban termesztett gyümölcsfajták közé tartoznak. Ezzel arányosan a nálunk termesztett összes gyümölcsfa közül az almafát érinti a legtöbb kártevő és betegség. Ha „kémiai anyag” nélkül szeretnénk kinevelni az almát, már a fa kiültetésekor reálisan kell felmérni az elvárásainkat, lehetőségeinket, valamint az almafa követelményeit és azokhoz alakítani az élőhely kiválasztását, a termésfajtákat és a gyökértörzset. Az alkalmas élőhely kiválasztásánál el kell kerülni a tartósan árnyékos, fagyos helyeket, valamint a magas talajvíz szintű területeket. Még ha az almafának nincsenek is nagy elvárásai a termőföldet illetően, eredményes termesztésükhöz alapvető elvárásként hozzátartozik az elegendő nedvességtartalom, levegő- és tápanyagdús termőtalaj, megfelelő pH koncentrációjú föld. Előtérbe kell helyeznünk a jó szerkezettel és elegendő mennyiségű humusszal rendelkező termőföldet. A föld minősége még fontosabb kérdés akkor, ha lassan növő gyökértörzsű fák kiültetése mellett döntünk. A fajta kiválasztásánál a legfontosabb gombás megbetegedések elleni ellenállósága mellett figyelembe kell venni az élőhelyre vonatkozó időjárási feltételeket is.
Almafa – betegségek
Almavarasodás (Venturia inaequalis)
A legnagyobb kárt a leveleken és a termésen okozza, de megtámadhatja a virágokat és a rügyeket is. Legelőször a leveleken figyelhetjük meg őket, az alsó részükön sötét foltokat képeznek. Később a levél felső részén is megjelenik a zamatos barna bevonat és az élesen körülhatárolt, ovális, feketésbarna foltok. A levelek fokozatosan eldeformálódnak, megbarnulnak, és idő előtt lepotyognak. A varasodás május végén a termést is támadja. A későbbi infekciók az almák tárolásában is kárt tehetnek.
Almafa lisztharmat (Podosphaera leucotricha)
A lisztharmatot leggyakrabban a leveleken vesszük észre, ahol fehér bevonatot képez, esetleg a termésen, ahol jellegzetes márványosodást okoz. A nagyon érzékeny termések közé még a közkedvelt termésfajták tartoznak, mint például a Jonathan, Idared, Jonalord. A betegség kevésbé szembetűnő ismertetőjegyeit már a rügyeken is megfigyelhetjük, amelyek az egészségesekkel ellentétben mérsékelten kinyíltak, az alakjuk és a színük is eltérő. A lisztharmattal megtámadt rügyek idő előtt megcsúnyulnak, kócosodnak, nem fejlődnek ki teljes mértékben, a hajtások egésze eltörpül, és sokszor bekövetkezik a levelek elszáradása, ennek következtében pedig lehullása. A lisztharmat megtámadhatja a virágokat is.
A varasodással ellentétben a lisztharmat áttelel az új hajtások megtámadott rügyeiben. Megfelelő feltételek esetén a betegség elterjedése még virágzás előtt megvalósulhat. A konídiumok (a gombák szaporítósejtjei) a levegőáramlással terjednek. A lisztharmat számára a meleg, száraz időjárás az ideális, esetleg a nedves és a száraz periódusok váltakozása. Nem szívleli a hosszantartó, -15 és -20°C közötti téli fagyokat.
Almarothadás (Monilinia fructigena, anamorfa: Monilia fructigena)
Legszembetűnőbben az érésben lévő, vagy a már beért termésen jelenik meg. Az érintett termések lédús húsa megbarnul, felületükön vánkosos redőzésű konídiofórák (a patogén gomba spórái) tipikus koncentrikus fehér és sárga színű körei lesznek megfigyelhetőek. A megfertőződött termés lehull, vagy elszárad, a mumifikáltak a fákon csüngnek. A gomba megtámadja a virágokat, leveleket, rügyeket, hajtásokat és a fiatal terméseket. A virágok a betegség hatására elfonnyadnak, a fiatal termések bebarnulva abbamaradnak a fejlődésben, elszáradnak és a fán maradva függenek. Ezen kívül a monilinia fekete rothadás képében veszteséget okoz a már tárolt gyümölcsben is.
Baktériumos gyökérgolyva (Agrobacterium tumefaciens)
Ez a bakteriális megbetegedés a megfertőzött fák lassú növekedésében mutatkozik meg. Főként a gyökérzeten, de a fatörzs alsó részén is megjelennek a tumorhoz hasonló kinövések. Ezek kezdetben puhák, de később fás jellegük lesz, és erős barázdált alakot öltenek. E fejlődési folyamat során világos fehérből barna színűre változik a színük. Ez a megbetegedés széles körben támad: a gyümölcsfákon (almafák, körte, birs, málna, cseresznye) és a szőlőtőkén kívül a dísz- és a vadonnövő növényeket is megfertőzi. Nagyon fontos, hogy kizárólag egészséges példányokat vásároljunk és ültessünk ki.
Almafa Tűzelhalás (Erwinia amylovora)
Ez a betegség Európa legtöbb országában a gyümölcstermesztők rémálma. A korai felismeréshez nagyon fontos előjeleinek az ismerete, hiszen ha megtámadja gyümölcsfánkat, nem áll módunkban jobb megoldást javasolni, mint a fa kiiktatását. A megfertőzött virágok vizessé válnak, elhervadnak és fokozatosan megfeketednek. Miután elpusztulnak, függve a fán maradnak. Hasonló tünetek érintik a leveleket és a hajtásokat is, melyek vége kampósan meghajlik. A fán körülhatárolt, vizes, barnás színű elhalások képződnek. A termés is megfertőződhet. A betegség szimptómái könnyen összetéveszthetők más, például hajtáshervasztó darázs, vagy napszúrás által okozott tünetekkel, főként a körtefáknál, valamint olyan gombás megbetegedésekkel, mint a monilinia a magházas gyümölcsöknél. A tűzelhalás jellemzője, hogy a növény megfertőződött részein gyakran ún. baktérium tartalmú exudátum képződik.
Almafa – kártevők
Az almafák leggyakrabban előforduló kártevői közé tartoznak a levéltetvek, molyok, az alma növényevő darázs (Hoplocampa testudinea), almavirágzsizsik (Anthonomus pomorum) és az európai vörös atka (Panonychus ulmi). Ezeken kívül az almafát károsíthatják még az ún. polifág kártevők (legtöbbjük károkozó), mint például az amerikai fehér szövőlepke (Hyphantria cunea), a vértetű (Eriosoma lanigerum), a geometrikus lepkék, farontólepkék, pajzstetvek.
Levéltetvek (Aphididae)
Az almafákon leggyakrabban az almafa levéltetű (Aphis pomi), a szürke almalevéltetű (Dysaphis plantaginea) és a levélpirosító almalevéltetű (Dysaphis devecta) élősködik. Az almafákon tojásstádiumban telelnek át. A lárvák általában áprilisban, az almafa rügyezésekor kelnek ki. A leveleket szívással károsítják, melynek hatására azok különböző módon eldeformálódnak. A tetvek édes kiválasztási terméke, a mézharmat beszennyezi a levélfelületet és különféle rovarfajtákat is odavonzz, legfőképpen a hangyákat. A mézharmat kiváló tápközege a korompenésznek, ezáltal csökken a növény asszimilációs felülete. A levéltetveknek óriási a szaporodóképességük. A megfertőzött növények fokozott stressznek vannak kitéve, aminek hatására abbamaradnak a fejlődésben, néhány esetben a termést is kár érheti, a növényi szövetek éretlensége miatt kevésbé lesznek fagyellenállóak. A leginkább veszélyeztetettek a fiatal és nitrogénnel túltrágyázott fák.
Alma levéltetű (Aphis pomi)
Az almafán kívül károsíthatja még a körtét, galagonyát, naspolyát és a berkenyét is. A szárnynélküli nőstény 1,5 – 2,0 mm nagyságú, fűzöld színű. A lárvák színe zöld, fekete lábuk van, tapogatóval és szifunculussal rendelkeznek. A levelek szívásának hatására azok összecsavarodnak, de zöld színűek maradnak. Erős megfertőződés következtében az egész hajtás elszárad. Május vége és június eleje környékén kifejlődnek a szárnyas nőstények, amelyek a többi fára szállnak és ott új kolóniákat alkotnak. Ezek június és július folyamán okozhatják a legnagyobb károkat. Az alma levéltetű a vegetációs időszak alatt 10-13 generációt is létrehozhat. Mivel az egész fejlődés egy gazdaszervezetben megy végbe (monociklikus faj), jelentős mértékben elterjedhetnek.
Szürke almalevéltetű (Dysaphis plantaginea)
Diciklikus fajról van szó, az elsődleges gazdaszervezet az almafa, majd migrál a másodlagos gazdaszervezetbe, az útifűfélékbe. A különböző színárnyalatú szárnyatlan példányok közös vonása a viaszportól való hamvasságuk. A levelek szívásával azok lefelé csavarodnak, miközben pirosra színeződnek, később akár le is potyoghatnak. Erős megfertőződés esetén a fiatal hajtások is károsodhatnak. Az almafán csak néhány generáció fejlődik ki. Már május beköszöntével megkezdődik az első szárnyas példányok átröpködése az útifűfélékre. Általában lokális eredetű a szürke almalevéltetű kártevése.
Levélpirosító alma-levéltetű (Dysaphis devecta)
Ezzel a levéltetűvel való megfertőződés esetén a levelek széle vastagodik és megcsavarodik. A levél felső felülete eldeformálódik piros, rózsaszín és sárga színű duzzadt gubacsok (növényi szövetekben kifejlődő rendellenes sejtszaporulat) következtében. Ez a fertőzés a termést is érintheti, piros foltok képződhetnek rajtuk. A levélpirosító alma-levéltetű monociklikus faj.
Almamoly (Cydia pomonella)
Az almamoly lárvája a termés ún. valódi kukacosodását okozza. A termés megtámadását a bejárati nyílásnál található ürülék maradványok bizonyítják. Ehhez kapcsolódik az egyenes, esetlegesen mérsékelten görbe folyosó a magház felé, ahol a lárvák a magvakat teszik tönkre. A károsodott gyümölcs belsejét a kártevő ürüléke tölti ki. A termés nagyságától függően egy lárva 1-3 drb almát is megkárosíthat. Szlovákián e kártevő két generációja fejlődik ki. A legmelegebb területeken néha találkozhatunk a 3. generáció részbeni kifejlődésével is. Ellenkezőleg, hideg területeken és a hidegebb években csak egy generáció fejlődik ki. A kártevő első generációja által megrongált termés nem tud teljesen kifejlődni, még a vegetációs időszakban lepotyog. A kártevő második generációja felel a termés jelentősen rosszabb raktározásáért, hiszen ezeket gyakrabban támadják a különböző gombás kórokozók.
Alma növényevő darázs (Hoplocampa testudinea)
Az almafák korai kukacosodását okozza. A kártevő lárvája 2-25 cm-es mélységben telel át a földben. Az imágók április végén kezdenek megjelenni, de leggyakrabban május elején, az almafák virágzásának kezdetén. Röviden a kikelés után a nőstények tojó készülékkel rakják le tojásaikat a gyümölcsfa virágának csészeleveleibe. A tojásokból 6-20 nap elteltével kelnek ki a lárvák. A legfiatalabb lárvák sekélyen a termésfelület alatt okoznak kárt, aminek következtében a termésen később hegek alakulnak ki, de az így károsult termés nem hull le a fáról. Az idősebb lárvák a gyümölcs belsejét eszik fel, ezek június folyamán, a terméshullás előtt két héttel, az almamolynak köszönhetően potyognak le. Egy lárva 3-4 termést is megkárosíthat élete során. A felnőtt lárvák a lehullott gyümölcsöt elhagyják, vagy leereszkednek a még csüngő termésről a földre, ahol áttelelnek.
Bimbólikasztó bogár vagy más néven almavirágzsizsik (Anthonomus pomorum)
Az almavirág zsizsik jelenlétét a megrongált, elszáradt és megbarnult sziromlevelek jelzik. A felnőtt példányok kártevése a rügyeken és később a termésen általában már elkerüli a figyelmünket.
A felnőtt bogarak a föld felső felületének különböző rejtekhelyein telelnek át. Tavasszal a gyümölcsösbe repülnek, ahol az éppen kipukkanó rügyekkel, később levelekkel táplálkoznak. A nőstények a zöld színű virágrügyekbe rakják le petéiket. A kikelt lárvák a virág minden részét felfalják és bebábozódnak. A felnőttek a kikelés után még rövid ideig levelekkel táplálkoznak, néha megtámadhatják a termést is, majd június végétől menedékhelyre bújnak, ahol az ún. nyári diapauza (nyugalmi állapot) során kivárják az őszt, majd téli rejtekhelyre bújnak.
Európai vörös atka (Panonychus ulmi)
A vörös atkával megfertőződött fejlődő levélzet kicsi marad, a szélük, vagy maga az egész levél elszárad. Később a vegetáció során a levelek alsó felülete megbarnul, a felső bronzszínűre színeződik. A fertőzött levelek betekerednek, elszáradnak és lehullnak a fáról. Nagyító segítségével megfigyelhetjük rajtuk a pirosra színeződött kártevőt. A vörös atka leginkább száraz és meleg időjárás esetén tevékenykedik a legnagyobb mértékben.